9-féle csokis és kakaós tejszeletet teszteltünk - Nem hittük volna, hogy ez lesz a kedvenc

A gyerekek egyik kedvenc tízórai desszertje a tejszelet, melyet ma már nem csak sima piskótával, de csokoládés kéreggel is lehet kapni. Megnéztük, melyik szelet a legfinomabb.

Ha tejes finomságokról van szó, a túró rudi mellett a gyerekek abszolút kedvence a tejszelet, melyet puha, édes és krémes állaga miatt szinte mindenki szeret, aki valaha kóstolt. Szerkesztőségünk ezúttal arra volt kíváncsi, a boltokban kapható tejszeletek közül vajon melyik lehet a legfinomabb.

A teszt során két típusra osztottuk szét a szeleteket. Az egyik csoportba azok a desszertek tartoztak, amelyeknél két egyszerű piskótaszelet közé volt töltve a tejes krém, a másik csoportba pedig azok tejszeletek kerültek, amelyeket csokoládés bevonat díszített.

Az elbírálás során szempont volt, hogy minden tejszelet tartalmazzon kakaós piskótatésztát (ezért maradt ki a felsorolásból például a Kinder Pingui), valamint a tejszeletek legfeljebb mézzel legyenek ízesítve, ne legyen bennük sem mogyorós, kókuszos, epres vagy más gyümölcsös töltelék.

Összesen 9-féle tejszeletet tesztelt le 5 fős kóstoló csapatunk, a márkák kilétéről csak fotósunk és beszerzőnk tudott. A vakteszt során mindenki saját véleményét írta le, nézzük meg, melyik tejkrémes desszert nyerte el leginkább tetszésünket!

Piskótás tejszeletek

Milbona Milk Créme Sandwich

Vélemény: Jó arányban oszlik el a piskóta és a krém, a kakaós piskóta színe sötét, állaga finom és puha. A krém tejszínes és nem túl édes, kicsit citromos beütése van.

Kinder Tejszelet

Vélemény:Világosabb, vékony és puha piskóta (egyesek szerint lehetne kicsit vastagabb), a krém viszont elég vastag volt és masszív. Ízre könnyed, krémes, de többen is megjegyezték, hogy a piskóta száraz volt.

Milfina Milk Snack

Vélemény: A piskóta kicsit sápadt volt, a vastag, kicsit habosnak tűnő krém pedig sárgásnak tűnt. A könnyed, habos krém nagyon édes volt, több embert is a cukros vajkrémre emlékeztetett az íze.

Pöttyös Tejsüti

Vélemény: Vastag és sötét kakaós piskóta szintén vastag, krémes töltelék, valaki azt is írta, hogy már-már kicsit háziasnak tűnik. A legtöbb kóstoló szerint ez volt a legpuhább piskóta. A krém egy kicsit vaníliás volt, mégsem volt zavaróan édes, ám volt, aki valamilyen fura édeskés mellékízről nyilatkozott.

Jöjjenek a csokoládéborítású tejszeletek!

Milbona Milk Créme Chocolate

Vélemény: A piskótát szép vékony, de roppanós csokiréteg borította, a piskótaréteg azonban nagyon vékony volt a krémhez képest. A krém légies volt és kellemesen édes.

Sissy Tejes-kakaós szelet

Vélemény: A csoki íze mintha egy kicsit rumos lett volna, a krém nagyon habos volt. A tejszelet ízre nem sokaknak nyerte el a tetszését, a desszert egyszerre volt túl édes és keserű, nem állt össze egy ízzé a piskóta, a csokiréteg és a krém triója.

Milka Choco Snack

Vélemény: Ez tűnt az egyik legtestesebb tejszeletnek, és mindenkinek rögtön feltűnt, hogy míg a tejszeletek általában étcsokoládéval voltak bevonva, addig a Milka (mint a márka legtöbb terméke) tejcsokival vonta be az édességet. A karamellás, tömény csokoládéréteg alatt elvesztek a sütemény ízei. A krém egyáltalán nem tűnt édesnek a csoki mellett.

Milino Milk Snack

Vélemény: A vékony csokiréteg alatt vastag piskótaréteg és vastag krém volt található, külsőre mindenkit megnyert ez a tejes desszert. A süteményt borító csokiréteg finom volt és roppanós, a krém azonban túl édes volt a kóstolók szerint.

Duo Lino Tejszelet

Vélemény: Ez volt a legmagasabb tejszelet, a krém és a piskóta is jól eloszlott. A csokoládéborítás szép sötét volt, a tejszeletben pedig nagyon jól értek össze az ízek. Volt olyan kóstolónk, akit a piskóta íze az olasz csomagolt sütik ízére emlékeztetett. A krém könnyed volt és nem túl édes.

Nézzük, melyik desszert végzett az első helyeken!

A sima piskótás tejszeleteknél:

TERMÉK NEVEHONNAN?ÁRÁR/ KILOGRAMM
1.Milbona Milk Créme SandwichLidl279 Ft/ 4x30g2325 Ft
2.Pöttyös TejsütiG'Roby119 Ft/ 28g4250 Ft
3.Kinder TejszeletG'Roby129 Ft/ 28g4607 Ft
4.MilfinaAldi669 Ft/ 10x28g2389 Ft

A csokoládéborítású tejszeleteknél:

TERMÉK NEVEHONNAN?ÁRÁR/ KILOGRAMM
1.Milbona Milk Créme ChocolateLidl279 Ft/ 4x30g2325 Ft
2.Duo LinoSpar99 Ft/ 30g3300 Ft
3.MilkaSpar179 Ft/ 32g5593 Ft
4.MilinoSpar119 Ft/ 30g3966 Ft
5.SissyPenny89 Ft/ 30g2966 Ft

Ezeket olvastad már?

Hirdetés

Támogatott tartalom

Hirdetés

Támogatott tartalom

A Budafoki élesztővel húsvétkor is élmény a sütés

Mi jut eszünkbe, ha a Budafoki élesztőre gondolunk? Generációk óta a magyar háztartások elengedhetetlen kelléke! Használatával sütéskor különleges lehetőségek sora nyílik meg előttünk. Ám mindenki számára talán a legszebb, semmihez sem hasonlítható élmény, amikor a vele készült friss kalács illata betölti otthonunkat, azonnal meghitt hangulatot teremtve a közelgő húsvét idején is. Nekünk ezek az első gondolataink a Budafoki élesztő kapcsán, amelynek neve az idő előrehaladtával összefonódott a magyar konyhával.

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Így gondozzuk helyesen az aloe verát

Az aloe vera egy igen sokoldalú növény, amit mind a gyógyászatban, mind a szépségápolásban már hosszú évszázadok óta használnak. De hogyan tarthatjuk életben a négy fal között, hogy mi is élvezhessük az előnyeit anélkül, hogy boltba vagy drogériába kellene rohannunk a belőle készült termékekekért?